„A kommunikációd csak annyira tud jó lenni, amennyire érted az embereket, akikkel kommunikálsz.”
Dr. Tony Alessandra
Hatékony vezetői kommunikáció
Ki mondja meg, hogy mi történjék?
A kommunikációs sztrádán semmi sem okoz nagyobb karambolokat, mint amikor leveszed a célról és az útról a tekinteted és a többi közlekedő felé kiáltasz: „Vagy úgy csináljuk, ahogyan én akarom, vagy sehogy!” (It’s my way or the highway!) Van olyan klub ahol az, hogy „én vagyok a legfontosabb és minden rólam szól” működik, de ez a típusú hozzáállás a szervezetei hierarchiában halálos lehet. Miért? Ez a hozzáállás kizárja a többieket, azt eredményezi, hogy ők magukat nem fontosnak, jelentéktelennek látják.
Vezetői kommunikációs coaching
Gyakori a felkérés, hogy kezdő vállalkozásokat, vagy vállalkozások vezetőit ismertessem meg azokkal a kommunikációs technikákkal, amelyek működnek. Egy ilyen vezetői csoport dolgozta ki, hogy mik is azok a legfontosabb akadályok a szervezeti kommunikációban.
9 Malomkő a munkahelyi kommunikáció útjában
- malomkő: Amikor nem érdekel, amit az emberek elmondanak. De „süket fülekre” talál a mondandó azoktól is, akik sok forró levegőt produkálnak, de akkor is, ha jóbeszélőkéjű, kellemetlen hangú, hanglejtésű emberrel van dolgunk.
- malomkő: Amikor nincs megállapodott kommunikációs rendszer. Nincsenek meg az egyértelmű kommunikációs csatornák, amelyeket alkalmazva és amelyek alapján fókuszálva, a beszéd pozitív irányultságú és élő lesz, nem pedig sablonokkal töltött és kiüresedett.
- malomkő: Amikor nem vagy nyitott. Mert nem megoldott ügyeid vannak, vagy nem lehetséges a teljes körüljárása a problémának, akkor vannak lezárt útszakaszok a kommunikációban is.
- malomkő: Nincs elég szemtől-szembe beszélgetés, nincsenek rendszeres találkozók. A “virtuális iroda” aláássá a legalapvetőbb emberi igényünket, a hozzátartozásra és arra, hogy magunkat “élőnek és élénknek” érezhessük az emberi interakcióinkban
- malomkő: Bizalmatlanság uralja az együttműködést. A bizalmatlanságból adódóan a legfontosabb információ összegyűlik, valaki magát helyzetben és kontroll pozícióban érezheti magát tőle… a munkahelyen ennek azonban pont az ellenkezője érződik.
- malomkő: Lemaradunk agyilag. Azaz elkalandozunk, csendben sajnáljuk magunkat és később másoknak is unalmassá és beragadottá tesszük a helyzetet
- malomkő: Arra nem figyelni, amit nem akarsz meghallgatni. A komplex probléma-megoldásra is azért lett szükség, mert a világ realitásban több szín is játszik, nem csak fekete vagy fehér van. Ebben a világban értéke van a különböző látásmódoknak.
- malomkő: Elveszteni a türelmünket, ha egy erős forgalmú útra tévedünk
- malomkő: Türelmetlennek lenni és nem érteni, hogy mi lehet a beszélgetőtársunk v. ellenfelünk kommunikációs stílusa.
|