Lemma coaching Coach eszközök Coach továbbképzés Coach képzés
„A kifejlesztett ötlet, amelynek a megvalósításába már belekezdtél sokkal jelentősebb, mint egy olyan, amelyik csak gondolatként létezik”

Buddha

Halogatás

A halogatás 4 oka:

Kellemetlen feladat

Van abban valami paradox, hogy pont a kellemetlen feladatokat halogatjuk. Minden próbálkozásunk arról szól, hogy megkönnyítsük az életünket, elkerüljük a kényelmetlen helyzeteket… és mégis a feladatokat, halogatunk. Pedig ezeket a feladatokat egyszer mindenképpen meg kell csináljuk - a halogatásuk csak egyre nagyobb kényelmetlenséget fog okozni.

Tökéletességre törekvés

Vannak közöttünk akik a kezdést halogatják, a tervezésben merülnek el a végtelenségig és vannak, akik az utolsó simításokat húzzák ki… talán mert nem érzik, hogy már minden szükséges információjuk meg lett volna, vagy félnek, hogy a szakértelmükbe köt bele valaki. Aztán vagy nem kezdenek bele vagy fiókban porosodni hagyják szépen megkezdett munkáikat és inkább könnyű, semmitmondó feladatokra koncentrálnak – ahol biztosan nagyon jól teljesítenek.

Nehéz feladat

Gyakran a halogatás oka, hogy egy feladatról azt gondoljuk, hogy nem tudjuk megoldani. Belesüppedünk a félelembe és a bénultságba, hogy belekezdeni sem érdemes, akkora nagy, nehéz és komplex a feladat. Ha sikerül – talán részfeladatokra bontással, de lehet, hogy már egy komolyabb áttekintéssel – emészthetőbbnek látni a feladatot, máris a küzdelem nagyobbik részét magunk mögött tudjuk

Főgonoszok

A határozatlanság, a nehezen születő döntések és a halogatás lehet az időrablók áldatlan tevékenységének eredménye is. De más gonoszok is léteznek: pl. a túl sokat tenni akarásé, a hiányzó prioritásoké, a szervezetlenségé, a delegálás nélkül-mindent én akarok megcsinálni gonosza, a lustaságé, a fáradtságé, stb.

« Vissza a Tudástárba

 

Kérjen ajánlatot!

Kérdés, ajánlatkérés

Címzett: Lemma Coaching Kiadó és Oktató Bt. , Wiesner Edit mester coach.

Név

E-mail cím

Telefonszám

Mire keres megoldást?


Coach kapu



Elfelejtette jelszavát?

Coaching hírlevél


Coaching oldalak

partner partner


CoachOK.hu szakmai közösség

facebook közösségi twitter közösségi



Lemma Coaching Kiadó és Oktató Bt. | 1068 Budapest, Benczúr u. 14. | E-mail: info@lemma-coaching.hu | Telefon: 06-30-929-5577
lemma-coaching