Az élet iskolájaEgy gyönyörű modell azt mondja, hogy mindennek az az alapja az életben, hogy felismerjük, hogy mire akar a génjeinkből, neveltetésünkből, emlékeinkből összeálló ÉN bennünket megtanítani. Az élet leckéi ezeket az „iskolai” alapokat erősítik, hogy amikor megtanultuk őket, akkor továbbléphessünk és az életünk értelmét, a MIÉRT-ünket élhessük. 4 nagy iskola van:- A szolgálat iskolájaAkik ide jártak, azok adakozóak, mások segítségére akarnak lenni. Ezért is fontos egyensúlyt találniuk és arra is odafigyelniük, hogy maguk számára is kérjenek és merjenek élvezkedni néha. - A lelki béke iskolájaAki ide jártak, azok nagyon megtanulták magukat a sérülésektől félteni, és ezért folyamatosan a biztonságost keresik. Az ő vállalkozói tanulásuk arról szól, hogy a testi biztonságukra oda figyeljenek, úgy, hogy magukban is harmóniát teremtenek: mernek leállni, a világban megpihenni. - A bölcsesség iskolájaAz itteni hallgatók rettegnek attól, hogy esetleg rossz döntéseket hoznak. Számukra fontos, hogy felderítsék, mentálisan tisztába tegyék, miért is vállalnak felelősséget, és azért vállalják is a felelősséget úgy, hogy tetteket vállalnak. - A szeretet iskolájaEzek a hallgatók attól tartanak, hogy minden bennük lévő mély érzelem ellenére, nem szeretnek eléggé. Az ő nagy leckéjük a feltétel nélküli elfogadás (önmaguké) és a saját érzelmeik tudatosítása, felismerése – az érzelmi hitelesség. Az alábbi kérdőív segítségével azon tudsz gondolkodni, hogy melyik terület a tiéd, a szolgáltatásodat milyen elvek mentén érdemes felépítsed. Milyen is legyél, kiket is válassz ügyfeledül, ha vállalkozásba kezdesz? A kérdőív rád illő kérdéseit jelöld be. Majd számold össze, hogy melyik iskolánál, hány megfelelésed van. Azok az iskolák, amelyeknél több a jeled, a te területeid. Ezeket magadban is érdemes elfogadni, feldolgozni és az innen fakadó hitelességedet az ügyfeleidnek is átadni. Ebben a folyamatban a lemma coachOK kiváló segítőid lesznek. Kérdőív- Szolgálat
- Szeretet- Bölcsesség- Lelki béke |
Kérdés, ajánlatkérés
Címzett: Lemma Coaching Kiadó és Oktató Bt. , Wiesner Edit mester coach.