A tehetségről

„A ragyogásunk és nem a bennünk élő sötét riaszt bennünket”

Nem attól rettegünk, hogy nem vagyunk megfelelőek,

A legmélyebb félelmünk az, hogy talán határtalan a csodánk

A ragyogásunk és nem a bennünk élő sötét riaszt bennünket

Magunkat bizonytalanítjuk el: Mert ki vagyok én? Lehet az, hogy én zseniális, gyönyörű, tehetséges és csodás lennék?

Pedig hát, mi az, ami nem lehetnél?

A Teremtő gyermeke vagy!

Ha spórolod magad, azzal nem szolgálod a világot!

Az alázathoz annak nincs köze, ha összehúzod magad, hogy a többiek véletlenül se érezzék magukat bizonytalanul a közeledben.

Arra születtünk, hogy éljük és hirdessük a bennünk élő Teremtő erejét

Ami nem csak néhányunkban van, hanem mindannyiunkban ott él.

És amikor mi magunk elkezdünk élni, ragyogni,

Tőlünk a többiek öntudatlanul is engedélyt kapnak, hogy megmutassák fényüket

Ha mi megszabadulunk a félelmeinktől,

"A jelenlétünk a többieket is felszabadítja” – Marianne Williamson

Honnan lehet tudni, hogy valaki tehetséges? Igazából csak azokról derül ki, akik sikeresek lesznek. Elismertek. Ismertek. És mi van a többiekkel?

Valamiben mindannyian tehetségesek vagyunk. Talán nem tehetségnek hívjuk, amink van – az túl nagy szónak tűnnék -, de legalábbis erősségünkként számon tartjuk. Tudjuk, hogy jól csináljuk, akár másoknál is jobban. Ha tudjuk!

Amikor a saját tehetségeimről gondolkodtam először mélyen elriasztott, aztán meg nagyon pátoszosnak és hiábavalóan nagynak éreztem a feladatot, hogy megtaláljam azt az én különleges tehetségemet, amiért a világra jöttem. Ami a létezésem célja. Aztán, amikor elkezdtem álláskereső tréningeket tartani (outplacement folyamatok részeként) – akkor jöttem rá, hogy sokan az alapkészségeiket sem vették még számba. Pedig egy leltár nem árt. Sőt! És nem csak akkor, amikor valaki pályamódosításon gondolkodik.

Mi fűti a tehetséget?

Valahonnan azt hallottuk, hogy azon kell dolgozzunk – képesség és tehetség – amink nincs. És mi így teszünk. Nem a tehetségünket aknázzuk ki, nem a csiszolatlan gyémántjainkat fejlesztjük, hanem azokon a képességeinken szenvelgünk, ami hibádzik.

Ennek egyik oka, hogy elfelejtettünk hinni magunkban. Vagy leadtuk a velünk született, gyermeki hitünket talán valamelyik kritikus szülőnknek, egy rosszul felkészült tanárnak, egy-egy rivalizáló „barátnak”, vagy egy játszmáját élő élet-társnak. Vagy észre sem vettük, hogy egyáltalán hihetünk magunkban. Nem gondolkodtunk a csodáinkról, az ajándékainkról, tehetségeinkről. Nem derítettük ki, hogy miben vagyunk jók és lehetnénk még jobbak.

Az önbizalomból és hitből nyert lelkesedés hozza a tehetséget mozgásba. Az életünket és a készségeinket elkötelezetten és motiváltan kell működtessük és fejlesszük. Ha megvan a kezdeti tűz, akkor azzal bátorságot tudunk meríteni a tehetségünk fejlesztéséhez. Utána olvasunk, elmegyünk egy tanfolyamra, elkezdünk beszélni arról, amit szeretnénk, amit csinálunk. És ha életben tudjuk tartani a lelkesedésünket – ha átérezzük, hogy mik az álmaink és milyen fájdalom belegondolni is, hogy lemaradunk erről – abból akaraterőt nyerünk. A fejlődéshez, azoknak a dolgoknak a megtételéhez, amelyek az álmok útjának is szükséges lépések ugyanis pont erre a kitartásra van szükségünk.

A készségeikről, tehetségeikről híressé vált emberekben közös, hogy élnek a tehetségükkel. Naponta gyakorolnak, fejlesztik magukat. Persze az sem mindegy, hogy hogyan. Daniel Coyle zenei és sport tehetségekről írja, hogy egy nagy összpontosítás mellett, az eredményre és a hibák folyamatos javítására figyelő gyakorló folyamat eredménye az, amit tőlük láthatunk, hallhatunk. A vállalati életben a „Kaizen” elve hasonlítható ehhez. Malcolm Gladwell új könyvében ír arról a kutatásról, ami azt mondja, hogy 10.000 óra elteltével, bármivel is foglalkozunk odafigyeléssel, annak mesterei leszünk

Magam sok gyakorlatot elvégeztem, sok kísérletbe belementem, hogy nevet adhassak a tehetségemnek. Leszolgáltam a magam 10.000 óráját mire rájöttem: a világom és az „embereim” szeretete, megértése és szakmai, emberi támogatása az én legnagyobb tehetségem.

Végül pedig a lelkesedésből energiát nyerünk. Az energiával pedig a kitartásunkat éltetjük, élesedik a fülünk és szemünk a lehetőségekre, inspiráltan tudunk cselekedni – míg végül elérjük a kiválóságot. De ami még ennél is csodásabb, a lelkesedésünk ragadós. Megfertőzi és belelkesíti a környezetünket is! A tehetségünk ismerete, és az, hogy foglalkozunk magunkkal sikeressé tesz.

« Vissza a Tudástárba