|
„Isten mindannyiunknak kiadta a menetlevelét. Ezen a Földön az az értelme létezésünknek, hogy felfedezzük ezt az útvonalat és végigmenjünk rajta. Az utasításaink tükrözik a kapott speciális tehetségeinket.”
- Soren Kierkegaard Rendszerfelállítás alapelveiRendszerfelállításA Hellinger-féle családfelállítások lassan bevonulnak a köztudatba és családterápiás tanácsadói eszköztárba. A módszer lényege, hogy a kérdező résztvevőben meglévő rendszert személyek (un. reprezentánsok) térbeli elhelyezésével szimuláljuk. Az ilyen formán elhelyezett, felállított személyek testi érzetei, a helyzetükben feltörő gondolatai egyrészt betekintést engednek a rendszer dinamikájába (ki kit lát, kire néz szívesen, kit hogyan észlel, kitől tart, kihez közeledne) valamint a helyzetük változtatásával és bizonyos rituálék megtételével a rendszer fejlődési lehetőségei is feltárulnak. A családokhoz kapcsolódó munkát Virginia Satir, majd a pszichodrámás Moreno határozta meg. A pszichodrámában még szereplők vannak. Böszörményi Nagy Iván munkája kapcsán vonult be az invisible bound – a láthatatlan kötések a család- és csoport dinamikai megfigyelések fogalomtárába. Bert Hellinger, rendkívül karizmatikus, intuitív pszichológus és teológus az ő kezei között teljesedett ki és terjedt el a családfelállítás módszere. Már Hellinger is felállít azonban a tényleges személyek mellett szimbólumokat, absztrakt fogalmakat (országok, béke, bűn, stb.). Ennek a folyamatnak a továbbvitelére vállalkozott Insa Sparrer pszichológusnő és párja Matthias Varga von Kibéd filozófus. Ők kifejezetten a rejtett munkát és absztrakciók felállítását tűzték ki célul, mert munkájukat a rendszerszemlélet mellett a rövidterápiás, megoldásorientált terápeuták munkája befolyásolta (Steve de Shazer). Az absztrakció teszi lehetővé, hogy ne csak családi, de céges, szervezeti ill. karrier összefüggéseket is meg lehessen jeleníteni. 1995-ben jelentette meg Weber Bécsben az első szervezeti felállítás című munkát, amelyben a szervezeten belüli viszonyokról, a szervezet és ügyfelei és/vagy piaca és a szervezet céljaival is találunk példát. A szervezeti felállítások célja
A rendszerfelállítás meneteRövid megbeszélés után, ahol az ügyfél ábrázolja a kiinduló helyzetet és megnevezi a legfontosabb résztvevőket, amelyekhez segítő absztrakt elemeket a felállítás házigazdája javasol, az ügyfél a szereplőket egyenként felállítja a játéktérben. Az elrendezést az ügyfél fejében meglévő belső kép határozza meg, ilyenformán hiteles. Az ügyfél saját maga számára reprezentáns választ, ez lesz a fókusz. A házigazda az ügyfél kérdése szerkezete alapján, de alapvetően intuitívan javasolhat reprezentánsokat a cél, a távoli cél, az akadály, „az, ami a dolgok hátterében van”, „a jelenlegi helyzet haszna”, stb. pozíciókba. A házigazda ezután körbejár és megkérdezni az egyes reprezentánsokat, hogyan éreznek, mit látnak. Elsősorban és kifejezetten a testi érzeteken, és alapérzelmeken (kíváncsiság, elvágyódás, szimpátia, félelem, düh, stb.) van ilyenkor a hangsúly. Bár a rendszerfelállítások hitelessége sokakat meggyőzött már működés közben, fontos az ügyfél visszajelzése, arról, hogy igen ez a kép és az elhangzottak hasonlítanak az ő fejében meglévő rendszerre. A házigazda eszköztára, hogy a képen változtasson, egyes reprezentánsok helyzetén, testérzetén javítson (általános, azaz nem csak a szervezeti, de terápiás munkában is alkalmazhatóak):
Mindenképpen fontos, hogy egyértelmű, egyszerű kérdéseket tegyen fel a házigazda, hogy „zsigerből” gyorsan, gondolkodás nélkül megválaszolhasson a reprezentáns. A rendszerfelállítás hatásaAz ügyfél belső képe vetül ki. Megláthat összefüggéseket, felismerhet érdekes, a konfliktusa szempontjából értékes aspektusokat. A további beavatkozások révén a belső kép változik és ehhez kapcsolódóan az ügyfél érzése is adott helyzettel, adott emberekkel vagy adott absztrakt képekkel (cél, akadály, feladat) kapcsolatban. A rendszerfelállítások nem ritkán hosszú órákig is eltartó folyamatok, de ami még ennél is jelentősebb az a hosszan tartó utóhatás. Az ügyfeleket gyakran már a felismerések nagyon megrázzák, egy-egy változás pedig kifejezetten fájdalmas is lehet (örömteli, megkönnyebbülést hozó is), még akkor is, hogyha néhány nap és hét elteltével a megváltozott látásmód előnyösebb irányba segít fordítania életét, a szervezetben hozzáállását munkatársaihoz, feladataihoz. Ezért is kiemelten fontos, hogy az ügyféllel mind az előbeszélgetés, mind pedig az utógondozás kiegyensúlyozott legyen. Szervezetek esetében ez talán még élőbb probléma. Tudniuk kell mire vállalkoznak, ismerniük kell a hatásmechanizmust és a kezelésére is fel kell tudniuk valamilyen formán készülni. (nem ritka, hogy valaki elhagyja a szervezetet, megint mások pedig úgy megerősödnek, hogy az átrendezi az addigi egyensúlyt, az elcsúszott hierarchiát) Rendszerszemléleti felállítások alapelveiA rendszerek a maguk szervezeti alapjain, hozzájuk tartozó elemekkel, lefektetett szabályai szerint működnek. A rendszerek analógiájára vizsgálhatóak a cégek és szervezetek, intézmények is. Amikor a rendszerszemléleti felállítások alapelvei szóhoz jutnak, azok azok a helyzetek, amikor zavar keletkezik a rendszerben és ennek okát keressük, ill. a feloldás lehetőségét. A rendszerszemléleti felállítások ilyenkor un. rituálékat alkalmaznak. A rituálék célja, hogy kimondassanak rendszerelemekkel alapigazságokat, amelyek rendszer szempontból az egyensúlyt segítik elő. Ez felételezi, hogy létezik egyensúly… vagy legalábbis a rendszer működése és létezése szempontjából egy az adott zavart állapothoz (zavart egyensúlyhoz) képest egy a résztvevők számára jobb érzéseket biztosító állapot, amit vagy a rendszer önmegfigyelése által vagy belső szereplő változásával, vagy egy külső körülmény megváltoztatásával el lehet érni. A rendszerekre három alapvető összefüggés mondható ki:
|
Kérdés, ajánlatkérés
Címzett: Lemma Coaching Kiadó és Oktató Bt. , Wiesner Edit mester coach.